A Magyar Szabadság Éve

Szakály Sándor

a VERITAS Történetkutató Intézet főigazgatója

1955-ben született, történész. 1980-ban az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerzett történelem–könyvtár szakos diplomát. A diploma megszerzését követően a Hadtörténeti Intézet és Múzeum tudományos segédmunkatársa, munkatársa, majd főmunkatársa lett. 1982-ben megszerezte a bölcsészettudományok doktora, majd 1990-ben a történelemtudomány kandidátusa címet. 1991-től a Hadtörténeti Intézet és Múzeum osztályvezetője, 1992 és 1997 között bécsi kirendeltségének helyettes vezetője lett. 1997 és 1999 között az intézmény tudományos főmunkatársaként, majd ezt követően, 2000-ig igazgatójaként dolgozott. 2001-től a Duna Televízió Rt. kulturális igazgatója, majd alelnöke volt. 2004-től a Magyar Országos Levéltár főigazgatójának tanácsadója, 2005 és 2006 között az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának tudományos kutatója volt. 2006-ban megszerezte a Magyar Tudományos Akadémia doktora címet, ugyanebben az évben habilitált. 2006-tól a Semmelweis Egyetem tudományos szaktanácsadójaként, majd 2007-től egyetemi tanáraként dolgozott. 2009 és 2010 között a Pannon Egyetem professzora, majd 2011 és 2013 között a Károli Gáspár Református Egyetem tanszékvezető, illetve intézetvezető egyetemi tanára volt. 2013-tól egy évig a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi oktatója és az egyetem tudományos rektorhelyettese. 2014 óta a Károli Gáspár Református Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára, a VERITAS Történetkutató Intézet főigazgatója. Szakmai tevékenységét számos kitüntetéssel ismerték el, legutóbb megkapta a Magyar Érdemrend középkeresztjét. Fő kutatási területét az 1919 és 1945 közötti Magyarország története jelenti, különös tekintettel a sport, a magyar rendészeti szervek és a második világháborús magyar szerepvállalás történetére. 2015-ben két könyvet is publikált Történelem és publicisztika, illetve A 2. vkf. osztály. Tanulmányok a magyar katonai hírszerzés és kémelhárítás történetéből, 1918–1945 címmel. Az 1956-os Emlékbizottság történész munkacsoportjának tagja.

Hírek