A Magyar Szabadság Éve

Bemutatták a Tóth Ilonka című darabot a Nemzetiben

Kedden láthatta először a hazai közönség a Nemzeti Színház előadását, Vidnyánszky Attila rendezésében. A bemutatón Tóth Ilonka alakját Waskovics Andrea idézte fel. A további szerepeket Bánsági Ildikó, Bakos-Kiss Gábor, Rubold Ödön, Szélyes Ferenc, Krausz Gergő és a Kaposvári Egyetem Színházi Intézetének hallgatói formálták meg.

Az évek múltával visszafizetett adósságnak minősítette a WSieci lengyel konzervatív hetilap a budapesti Nemzeti Színház Tóth llonka című darabját, amelynek ősbemtutatóját október 21-én tartották Varsóban. Az előadás az 1956-os Emlékbizottság támogatásával valósult meg a lengyelországi magyar évad kiemelt rendezvényeként.

A varsói bemutató kapcsán Szilágyi Andor, a darab szerzője hangsúlyozta: az ősbemutató nagy siker volt, a közönség állva tapsolt a végén. Mint mondta, ez annak is köszönhető, hogy a magyar és a lengyel nép sorsa rengeteg ponton találkozik.

„Nekik is van egy Tóth Ilonkájuk, akit 1946-ban hasonló körülmények között, szovjet instrukciók alapján fogtak perbe" – mondta, utalva Danuta Siedzikównára. A lengyel ápolónő Inka álnéven vett részt a második világháború utáni antikommunista ellenállásban. Földi maradványait csak 2014-ben találták meg egy gdanski tömegsírban. Újratemetése idén augusztusban volt.

Szilágyi Andor elárulta: Tóth Ilonka alakjára M. Kiss Sándor történész hívta fel a figyelmét még 2004-ben. A 24 évesen kivégzett medika megrendítő történetét már akkor filmre akarta vinni. Forgatókönyvét végül 2012-ben adták ki, ekkor került Vidnyánszky Attila asztalára is. A Nemzeti Színház igazgatója pedig felkérte a szerzőt, hogy a filmre szánt történetet dolgozza át színpadra.

Szilágyi Andor az előadás nagy hatású elemeként tartja számon azt a rendezői csavart, amely a varsói ősbemutató maradandó sikerérének egyik záloga lett. E szerint a darab azon szereplői, akik résztvevői, tanúi voltak a forradalmi eseményeknek – Bodrogi Gyula, Csurka László, Dózsa László, Mécs Károly, Voith Ági – egy-egy saját '56-os történetükkel lepik meg a közönséget.

Az 1956-os Emlékbizottság támogatásával megvalósult bemutatón Tóth Ilonka alakját Waskovics Andrea idézi fel.

Hírek