A Magyar Szabadság Éve

„Fejet hajtunk a hősök emléke előtt”

A prágai magyar nagykövetség kezdeményezésére az 1956-os magyar forradalom évfordulójára szervezett nemzetközi megemlékezést és konferenciát tartottak a cseh Parlament Szenátusának dísztermében.

Az 1956-os Emlékbizottság és a cseh Szenátus támogatásával megvalósult esemény védnökségét Milan Štěch,  a cseh Szenátus elnöke és Jan Hamáček, a cseh Képviselőházi elnöke vállalta Kövér László házelnök áprilisi, prágai hivatalos látogatásakor tett felkérésére.

A konferencián felszólaló cseh közjogi méltóságok az évforduló kapcsán megemlékeztek az elnyomás ellen és a szabadságért harcoló magyar hősök áldozathozataláról, majd közös történelmi múltunkra hivatkozva kiemelték a régió országai közötti együttműködés fontosságát, különös tekintettel a Visegrádi Együttműködésre.

Milan Štěch szenátusi elnök beszédében úgy fogalmazott, „ez a prágai konferencia is azt mutatja, hogy történelmi tapasztalataink közösek, nagyon hasonlítanak egymáshoz. Egyebek mellett ennek alapján is szükséges és lehetséges, hogy tovább mélyüljön a visegrádi országok együttműködése.”

J. Hamáček képviselőházi elnök az áldozatok előtt tisztelegve kijelentette: „Soha nem felejtjük el, hogy a magyarok komoly véráldozatot vállalva felkeltek a kommunista szovjet elnyomás ellen. Fejet hajtunk a hősök emléke előtt.”

Dominik Duka prágai érsek a kommunista elnyomás szimbolikus alakjaként Mindszenty bíborost méltatta. Az egyházfő a magyar forradalom és szabadságharc leverését az európai történelem sötét napjának, „második Münchennek” minősítette. 

Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke beszédében rámutatott, hogy azok a  közép-európai országok, amelyek ma a Visegrádi Négyeket alkotják, fontos szerepet játszottak a rendszerváltoztatásban, a szovjet rendszer felbomlásában.

Pető Tibor nagykövet a magyar történelem legfényesebb fejezetének minősítette az 1956-os forradalmat és szabadságharcot, valamint köszönetet mondott a cseh szenátusnak és parlamentnek, hogy támogatta a konferencia megrendezését. Felidézte: a forradalmárok abban bíztak, hogy meg tudják változtatni a körülöttük lévő világot, de a megosztott Európa brutálisan szembesítette őket a realitásokkal.

A konferencián történészek mellett felszólalt az ’50-es években a magyar forradalom miatt bebörtönzött Nadežda Kavalírová, a csehországi Politikai Foglyok Konföderációjának elnöke, valamint Tőkés László püspök, EP képviselő, az 1989-es romániai forradalom kulcsalakja.

Hírek