A Magyar Szabadság Éve

Megkezdődött Tóth Ilonka ’56-os hősnő szülőházának felújítása

A tervek szerint az árpádföldi emlékház kapuja a forradalom 60. évfordulóján, idén október 23-án nyílik meg a nagyközönség előtt. 

Megkezdődött Tóth Ilonka ’56-os szabadságharcos árpádföldi szülőházának felújítása. A ház felújításához használt első téglát – melyet Dorogi Ferenc kerületi lokálpatrióta készített – jelképesen a XVI. kerület polgármestere adta át a kivitelezői munkálatokat végző ÉPKAR Zrt. munkatársainak. Az önkormányzat a 200 millió forintos projekt megvalósításához a „Tóth Ilonka szülőházának emlékhellyé alakítása” című pályázattal 50 millió forintot nyert a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásért Közalapítvány pályázatán.

Tóth Ilona pere gyakorlatilag az ’56 utáni koncepciós perek főpróbája volt, a hatalom a koholt vádak bizonyíthatóságát tesztelte. Tóth Ilonára és társaira tárgyi bizonyítékok és szemtanúk meghallgatása nélkül mondták ki a halálos ítéletet. A vád állítása szerint a medika és két társa meggyilkolta Kollár István rakodómunkást, mert az Államvédelmi Hatóság tagjának gondolták. A kutatók úgy vélik, hogy Tóth Ilonkát koncepciós perben ítélték el: a gyilkosságot nem követte el, ennek ellenére ő maga kényszerítés hatására „társaival” együtt beismerő vallomást tett. 

(Kép forrása: 16.kerulet.ittlakunk.hu)

Hírek