Jogász, menekültügyi szakértő, a Szövetségi Menekültügyi Hivatal alapítását követően annak első elnöke. Elisabeth Kopp-al és Walter Renschler-el (meghalt 2006-ban) közösen 1956. október 29.-én ők alapították a Svájci-Magyar Közvetlen Diáksegélyezési Egyesületet („Studentische Direkthilfe Schweiz-Ungarn”). Az 50. éves évfordulós ünnepségeken aktívan vett részt.

1956-ban egy bányász szanatóriumban dolgozott. December 2-án találkozott egy asszonnyal, akinek családja két fiatal, átfagyott magyar menekültet fogadott házába az előző éjjel. Krystyna beavatta turnusvezetőjét majd a szanatórium igazgatóját is, akikkel egyet értettek abban, hogy nem lett volna biztonságos, ha tovább maradnak ott a menekültek. Így megszervezték elszállításukat "lovasszánon való kirándulásnak" álcázva. Amíg tárgyaltak az elszállításról, pár perc alatt az egész házat körülvették szczawnicai lakosok, akik meg akarták védeni ezeket a fiatalokat, felfegyverkezve gereblyékkel, botokkal, villákkal. A "Renata" panzióban Imrecze Zoltánt és Földes Ervint orvosi ellátásban részesítették. Szobájuk előtt a bányászok éjjel-nappal őrséget tartottak. Amikor felgyógyultak, Krystyna a gyűjtött pénzből vett számukra ruhákat, gyakran vitte őket kirándulni is. A rendőrök többször jöttek értük, de a szczawnicai lakosok megvédték őket. Később a Magyar Forradalmárokat Segítő Egyetemisták Krakkói Bizottsága révén Krakkóba került a két magyar.

1956 és 1957 között az édesanyja magyar menekült férfiakat fogadott be a házukba. Ekkor csak hatéves volt, de emlékszik a közös bicikli túrákra, amiket a Vöröskereszt által adott bicikliken tettek meg. Mivel nem volt autójuk, nagyon sokat bicikliztek együtt.  Édesanyja segített a magyaroknak munkát vállalni, beilleszkedni, elvitte őket akár vásárolni is. A fiúk szinte családtagként éltek velük. Ha Budapestről hallotta őket beszélni mindig nagyon odafigyelt, hogy megértsen belőle valamit, de az édesanyja azt mondta neki, hogy soha ne kérdezze őket erről, mert a téma fájó lehet számukra. Heather Mcmillan nemrég könyvet írt My mother and the Hungarians and other small fictions címmel a gyermekkori emlékeiről.

1956-ban, 23 éves korában újságíróként küldték Budapestre, hogy tudósítson a forradalomról. Ez volt a második nagyobb kiküldetése Erzsébet királyné koronázása óta. Több száz fotót készített abban a néhány napban, amíg itt volt. Életében először találkozott az erőszak ennyire nyers megnyilvánulásával, a holttestek látványa az utcákon kitörölhetetlenül élnek emlékezetében. Akárhányszor előkerülnek az '56-os fotói, felidéződik benne a magyar emberek végtelen kedvessége, amivel elárasztották. 60 éve járja a világot fotósként, de a mai napig az 1956-os magyar fotók állnak legközelebb a szívéhez.

Verset írt az 1956-os magyar forradalomról, "Szabadság" címmel, méghozzá kadazan nyelven, amely nyelvi szekciónűál akkoriban a Maláj Rádió és Televíziónál dolgozott.

Emlékszik, hogy a forradalom leverése miatt, tiltakozásul leállították a forgalmat. A villamosvezető tudta, hogy miről van szó, és szalutált. "Mindezt természetesen Magyarországért tettük, de ugyanakkor a Szovjetunió ellen is." Több információ nem szerepel visszaemlékezésében.

1956 októberében nagyon szomorúak voltak a finnek rokonnépük szenvedései miatt. Ő akkor húszéves diák volt, örömmel segített társaival a  magyarokon. Vért adtak a Vöröskeresztben, illetve ruhákat gyűjtöttek, segítettek válogatni az adományokat, készítettek kis piros-fehér-zöld kokárdákat és azzal pénzt gyűjtöttek. Három évvel később feleségül ment Kecskeméti Istvánhoz, akinek 1957 januárjában sikerült Ausztriába menekülnie, és aki 1958 januárjában Finnországba ment. A finn Vöröskereszttől és a finn diákszövetségtől ösztöndíjat kapott, finnugrista és turkológus lett. Két gyermekük született. Az 1966-os általános amnesztia után háromszor utaztak Magyarországra. Férje 1975-ben hunyt el.

15 éves iskolás volt 1956-ban. Amikor tudomásukra jutott, hogy Magyarország megpróbál kiszabadulni a Kelet szorításából, náluk otthon pontosan követték az eseményeket, a rokonokkal és szomszédokkal megvitatták a helyzetet, és imádkoztak a magyarokért. A szomszéd faluban minden évben függetlenség-napi ünnepséget rendeztek. Abban az évben őt kérték fel, hogy szavaljon el egy verset, a Nemzeti Dalt adta elő. Aligha volt a legjobb döntés egy ilyen fennkölt verset egy ilyen fiatal lánnyal elszavaltatni, de az előadás könnyeket csalt a nagyszámú közönség és az előadó szemébe is. Az összejövetelen eladott kávéból és sorsjegyekből befolyt összeget a magyar nép megsegítésére fordították. Ez megalapozta Magyarország iránti szeretetét, amely igazán csak később, 1986-ban bontakozott ki, amikor először járt az országban.

Az 1952-es olimpián ismerkedett meg igazán a magyarokkal, amikor 12 évesen futárként dolgozott, és rendszeresen vitte az üzeneteket a magyar csapatnak. Így az 1956-os események személyesen is megrendítették. Úgy érezte, tennie kell valamit. 16 évesen cserkészvezetőként központi szerepet vállalt szülővárosában, Hämeenlinnában a szervezett papír- és rongygyűjtésben. Az államvasutak összes helyi teherautóját és sofőrjét ingyen megszerezte néhány hétvégére. A helyi újság is segítette propagandájukat. Az emberek papírt és rongyokat gyűjtöttek, melyeket ők az autókra pakoltak, majd végül gyáraknak adták el őket, és a befolyt pénzt Magyarország megsegítésére ajánlották fel. Ezen kívül, Luoto néhány hétvége erejéig egy hämeenlinnai étteremben mosogatott, és a fizetséget egyenesen Magyarország javára ajánlotta fel. Finnország legnagyobb folyóirata, a Suomen Kuvalehti fényképes beszámolót is készített erről, őt pedig egy magyar karórával jutalmazták.

Az 1956-os forradalom idején Lindau polgármesteri hivatala családokat kért fel a fiatal magyar menekültek megsegítésére. Családjukhoz két fiatal egyetemistát, Sebestyén Róbertet és Haris Józsefet küldték. Az elején nehezen tudtak kommunikálni. De a két magyar fiatal az első pillanattól fogva nagyon szimpatikus volt az egész családnak. Rendszeresen találkoztak vasárnaponként, együtt ebédeltek és kávéztak vagy kirándulni mentek. 1957 februárjában Jóska már olyan jól beszélt németül, hogy Angelika születésnapjára egy rövid német verset szavalt. Kis idő elteltével a két magyart a hamburgi és stuttgarti egyetemekre vették fel. Róberttel a távolság miatt megszakadt a kapcsolat, de Jóskával a mai napig ápolják azt. Angelika kifejezett kérésére Jóska elkíséri a magyar fővárosba is őt a forradalom 60. évfordulója kapcsán rendezett ünnepi programra.

November 4-én Amerikában tartózkodott, amikor rádió közvetítés útján értesült a forradalom leveréséről. Demonstrációkat szervezett november 6-ára a választások napjára, hogy emlékeztessék a világot, a magyar emberek életüket adják a szabad választás jogáért. Egy verset is írt a forradalomról.

1956 őszének eseményei nagy hatással voltak a holland népre és rá is. A középiskolák szabadnapot adtak a diákoknak, hogy pénzgyűjtésbe kezdhessenek. A 16 éves Bosch is persellyel gyűjtötte pénzt a magyaroknak Hága főterén. Ezt követően hónapokig gyűjtötte a magyar eseményekről szóló újságcikkeket és képeket. Mivel a kapcsolattartás legalább olyan fontos, mint az anyagi támogatás, egy nagyobb akció keretében levelezni kezdett egy magyar lánnyal. 1962-ben Magyarországra is utazott, hogy megismerje levelezőtársát, 1963 karácsonyán pedig össze is házasodott vele.