A Magyar Szabadság Éve

A forradalom átélése: Egy akaraton 1956–2016

"Persze, hogy nem csináltam semmit, huszonnyolc évvel a forradalom után születtem. Most azonban mégis alkalmam volt arra, hogy átéljem, milyen volt egy kihallgatás az 1956-os forradalom leverését követő megtorlás idején. Most már láttam, el tudom képzelni az elképzelhetetlent. S ezt az élményt bárki átélheti, aki megtekinti a Terror Háza Múzeum új időszaki kiállítását, amely Egy akaraton 1956–2016 címmel nyílt meg 2016. június 28-án." 

 „Milyen ellenforradalmi tevékenységet fejtett ki a Práter utcai csoportban? Válaszoljon!” – még gondolkodni sincs időm, már jön is a következő kérdés, most már egy kicsit indulatosabb hangnemben: „Ön egy tizennégy fős ellenforradalmi egységnek volt a szakaszparancsnoka?” A kérdés elől menekülve tekintetem a kihallgató tisztről az asztalnál ülő nyomozóra irányul, aki közömbösen vizsgálja a jegyzőkönyvemet, majd rám néz és várja a válaszom. Én azonban nem tudok válaszolni. Semmit nem tudok a csoportról. Nem is hallottam róla. De tulajdonképpen mit is keresek én egy kihallgatáson? Én nem csináltam semmit! 

Persze, hogy nem csináltam semmit, huszonnyolc évvel a forradalom után születtem. Most azonban mégis alkalmam volt arra, hogy átéljem, milyen volt egy kihallgatás az 1956-os forradalom leverését követő megtorlás idején. Most már láttam, el tudom képzelni az elképzelhetetlent. S ezt az élményt bárki átélheti, aki megtekinti a Terror Háza Múzeum új időszaki kiállítását, amely Egy akaraton 1956–2016 címmel nyílt meg 2016. június 28-án. Magyarországon eddig soha nem látott módon, a virtuális valóság segítségével jelennek meg a forradalom különböző jelenetei. Pontosabban tizenkét 360 fokos kisfilm – amelyből egyelőre hat tekinthető meg – repíti vissza a látogatót a hatvan évvel ezelőtt történt eseményekbe. A filmeket Pálfi György rendezte, a jelenetekben pedig olyan színészek szerepelnek, mint Trill Zsolt vagy Száraz Dénes. Az új technológiának köszönhetően valóban belecsöppenünk a történetekbe, ott lehetünk a szereplők között, közelebb kerülhetnek hozzánk a forradalmi napok.

A kisfilmek kb. 4-5 percesek és a forradalomnak elsősorban azt az arcát láthatjuk, amit eddig csak a visszaemlékezésekből, naplókból ismerhettünk. Tehát nem a Sztálin-szobor ledöntésénél, nem a Rádió ostrománál találjuk magunkat, hanem sokkal személyesebb történetekkel találkozhatunk. Apró hőstettek, vagy szubjektív élmények jelennek meg, amiket az akkori emberek élhettek át az október–novemberi napokban. Például a Csillaghullás című epizódot megtekintve jöhetünk rá arra, mit érezhettek az emberek, mi szabadulhatott fel bennük egy gyűlölt jelkép leverése közben. Számtalan helyen leírták már, hogy itt és itt, ekkor és ekkor leverték a gyár homlokzatáról a vörös csillagot, vagy szétverték a tanácsházán a Lenin-szobrot, kidobták és megtaposták Rákosi-képet. De kevés helyen esik szó arról, hogy ekkor mi zajlott le a tömeg lelkében. Most talán megérthetjük és megélhetjük például, amit többek között Dénes Béla is megírt könyvében: „Lakásomtól nem messze a budai Főposta száz meg száz golyótól, belövésektől átlyuggatott sokemeletes épülete állt. Tetején az óriási vörös csillag éjjelente messzire világított. Megrendítő volt nézni, miképpen másztak föl önkéntesek életük kockáztatása árán, és nem nyugodtak addig, míg baltákkal, kalapácsokkal, emelőkkel szét nem verték az egész vasépítményt.”

A Kossuth-címer című kisfilmben egy másik olyan élményt ismerhetünk meg, ami szintén kevésbé emlegetett a forradalom kapcsán. A forradalom leverése után egy kisfiú az iskolában titokban Kossuth-címert rajzolt fel a folyosói falra. E szintén megtörtént eset mellett számtalan hasonló volt, ahol a diákok fekete szalag viselésével, néma tüntetéssel, röplap készítéssel vagy Kádár-ellenes viccek mesélésével éltették tovább a forradalom eszméit. Talán ez a kis részlet is felhívja a figyelmet arra, hogy sokan nemcsak a Corvin-közben Molotov-koktéllal a kezükben álltak ellen, és harcoltak a szabadságért, hanem ilyen és ehhez hasonló apró hőstettekkel is megmutatták, hogy tovább nem kérnek az elnyomásból.

Az írás elején idézett Vallatás című jelenet – amely talán a legerősebbre sikerült – rendkívül hűen tükrözi a forradalmárok ellen indított eljárások e szakaszát. Talán még megrázóbb lehet az élmény, ha az ember belegondol abba, hogy amikor a jelenet játszódik (1957 júniusa), addigra már több mint huszonöt embert végeztek ki a megtorlás során.

Természetesen lehetne írni a további filmekről, de inkább átélni kell. Mindenki tekintse meg és élje át maga a történéseket, melyek hamarosan újabb kisfilmekkel bővülnek.

Hírek