A Magyar Szabadság Éve

„A magyarokat egyedivé és különlegessé tették az 1956-os események Európában.”

Az 1956-os forradalom két szerencsi áldozatának, Ifj. Tatay Zoltánnak és Oleár Istvánnak a tiszteletére avattak emlékművet és mellszobrot Szerencsen.

Koncz Ferenc, a város polgármestere az eseményen úgy fogalmazott, minden népnek van egy eredetmítosza, olyan történelmi eseménye, amelyhez minden korban vissza tud nyúlni. A magyarokról egy dolgot biztosan lehet állítani: mindig kiálltak szabadságvágyukért, és ezt mindig szenvedélyesen tették. Ez történt 1956-ban is – tette hozzá a városvezető.

Felidézte, a fővárosi események mellett érintett volt Szerencs, illetve a város két áldozata, Ifj. Tatay Zoltán és Oleár István, „akiknek a neve csak csendben, vagy még úgy sem volt említhető az országban, de a városban sem.” Koncz Ferenc emlékeztetett, a két áldozat közül Tatay Zoltán temetésekor kisebb tüntetés volt Szerencsen annak ellenére, hogy az akkori hatalom ezt figyelte és ellenezte. Oleár Istvánról azonban semmit nem tudunk, őt csendben és titokban kellett eltemetni, nehogy felkeltsék a hatalom ellenérzését.

Az ünnepi eseményen Zöldiné Eperjesi Ildikó, a Szerencsi Művelődési Központ és Könyvtár munkatársa elmondta, Oleár Istvánt súlyos lövés érte Budapesten a szabadságharc során, életét már nem tudták megmenteni. Sírja a szerencsi temetőben található. Ifj. Tatay Zoltán egyetemistaként vett részt a fővárosi harcokban, fehér köpenyben próbált segíteni sebesült társain, amikor halálos lövés érte. Testét Szerencsre szállították, sírhelye ugyancsak a város temetőjében található. Mellszobrát Ekker Róbert helyi szobrász készítette el, Makoldi Sándor szobrász közreműködésével.

Az emlékmű létrejöttét az ’56-os Emlékbizottság támogatta.

Forrás és fotó: szerencsihirek.hu

Hírek