A Magyar Szabadság Éve

Szijjártó Péter: A magyarok hozzájárultak Kanada sikereihez, és nem párhuzamos társadalmat építettek

A külgazdasági és külügyminiszter kanadai útja során egy 1956-os forradalomról szóló megemlékezésen szólalt fel Montrealban.

Szijjártó Péter a montreali Magyarok Nagyasszonya plébánia megemlékezésén kiemelte, „ha valaki végignézi történelmünket, akkor kétsége sem lehet afelől, hogy a magyar nemzet nemcsak a szabadságszerető emberek nemzete, hanem a szabadságharcosok nemzete is” Leszögezte: a magyaroktól még a legdurvább túlerő is csak időlegesen vehette el a szuverenitást és a szabadságot! „Ha valaki ezen a földgolyón tisztában van azzal, hogy mit jelent a szabadság, akkor mi, magyarok ilyenek vagyunk.” – hangsúlyozta a tárcavezető.

A külgazdasági és külügyminiszter emlékeztetett rá: „1956-ban a magyar nép kívülről nagyon sok bíztatást kapott, de csak bíztatást, hiába várták az akkori szabadságharcosok a segítséget, az különböző okok miatt nem érkezett meg. A magyarok, mint oly' sokszor a történelmük során, magukra maradtak”. Majd hozzátette: „nem a segítség érkezett, hanem a szovjet tankok jöttek, szétlőtték Budapest és a vidéki városok utcáit, és jött a szovjet hadsereg is, amelynek pusztításai nyomán több ezer honfitársunk halt meg. "

Szijjártó Péter arról is szólt: Montrealban is sok magyar kényszerült új hazára találni, s bár mindvégig magyar hazafiakként viselkedtek, beilleszkedtek új hazájukba, és ezt követően tevékenyen hozzá is járultak Kanada sikerességéhez. Szijjártó Péter ezzel kapcsolatban kiemelte: „itt vissza kell utasítanunk azt a modernkori történelemhamisításra vonatkozó kísérletet, amely azt kéri számon a magyarokon, hogy amikor 1956-ban az elmenekülők menedékre találtak, akkor vajon most Magyarország miért olyan álláspontot képvisel a modernkori népvándorlással kapcsolatban, amilyent. Ezt határozottan ki kell kérni magunknak, hiszen akik 1956-ban arra kényszerültek, hogy elhagyják Magyarországot, hosszú időn keresztül türelmesen várakoztak a szomszédos Ausztriában, hogy befogadják őket, tisztelték és tisztelik új hazájuk törvényeit, nem építettek párhuzamos társadalmakat, és hozzájárultak új hazájuk sikerességéhez”.

A miniszter leszögezte: Magyarország büszke arra a mintegy 38 ezer magyarra, aki hozzájárult ahhoz, hogy Kanada ma nagyszerű ország legyen. Egyúttal kifejezte Magyarország háláját, hogy befogadták a magyarokat 1956-ban.

(Fotó: MTI)

Hírek