A Magyar Szabadság Éve

Balogh András

akadémikus, az Eötvös Loránd Tudományegyetem professor emeritusa

1944-ben született. Történelem szakos diplomáját 1967-ben szerezte az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán, 1976-ban kandidált. Diplomázását követően az egyetem oktatója, majd 1987-től egyetemi tanár, tanszékvezető lett. 1976-tól 1983-ig az MSZMP Külügyi Osztályának konzultánsa volt. 1988 és 1992 között Magyarország nagyköveteként Új-Delhiben teljesített szolgálatot. 1992-től a Honvédelmi Minisztérium Stratégiai és Védelmi Kutatóintézetének főmunkatársa lett. 1995 és 1999 között a Magyar Külügyi Intézet főigazgatójaként dolgozott. 1996-tól a Magyar Tudományos Akadémia doktora. 2003-tól 2005-ig a Magyar Szocialista Párt Táncsics Mihály Alapítványának vezetője, a miniszterelnök nemzetközi stratégiai tanácsadója volt. 2005-től bangkoki nagykövetként teljesített külszolgálatot. 2010-ben pártja köztársasági elnöknek jelölte, majd még ugyanebben az évben a párt elnökhelyettesévé választotta. Fő kutatási terülte a magyar külpolitika története, Magyarország integrációs törekvései, illetve a fejlődő világ, mindenekelőtt a dél- és délkelet-ázsiai országok története. Legutóbbi könyve 2015-ben Bevezetés Délkelet-Ázsia történelmébe címmel jelent meg. Az 1956-os Emlékbizottság történész munkacsoportjának tagja.

Hírek