Az 1956-os témájú dráma szerzője, Kiss József író, rendező, a Szigligeti Színház művészeti vezetője a darab születéséről, hátteréről és történetéről beszélt a szolnoki Verseghy Ferenc Könyvtár Művészeti Szalonjában.
A szerző előadását a Szigligeti Színház művészének – Barabás Botond – játéka színesítette. A rendezvény az 1956-os Emlékbizottság támogatásával valósult meg.
Kiss József író, rendező Az Angyalok a függöny mögött című kötete 2014-ben jelent meg. Ebben szerepel az Angyalok nem sírnak című dráma, amelyet a szerző 2005-ben írt számos könyvtári forrás és a forradalom egykori résztvevőivel folytatott személyes beszélgetés alapján. A darab két napba sűríti ’56 történetét. Ez a kétszer 24 óra mutatja be a szabadságharcot megelőző terrort, az „emelkedő nemzet” akaratnyilvánítását és a kommunisták kíméletlen megtorlását.
Kiss József drámájának ősbemutatóját a Turay Ida Színház produkciójaként, a szerző rendezésében az 1956-os forradalom és szabadságharc jubileumi évében, 2006. október 15-én tartották a pesterzsébeti Csiliben, majd a díszbemutatóját október 20-án, a Klauzál Gábor Művelődési Központban. A szerző a művel nemcsak a forradalomnak szeretett volna emléket állítani, hanem a különböző élethelyzetekben felszínre törő emberi viselkedésmintákat, a győzelem és az együvé tartozás felemelő, boldog perceit, ugyanakkor a vereség, a rabság és a kiszolgáltatottság okozta jellembeli torzulásokat is láttatni kívánta.
Kiss József szerint Az angyalok nem sírnak titka abban rejlik, hogy rólunk szól. A mű mindenkihez nagyon közel áll. Tragikuma, fájdalma talán már enyhült annyira, hogy az emberek beszéljenek róla - mondta Kiss József a Verseghy Ferenc Könyvtárban megrendezett közönségtalálkozón. Ez a darab olyan emberi részeit is bemutatja az '56-os forradalomnak, amit jó, ha többször látunk, hallunk - mondta Barabás Botond színművész, aki az egyik felkelőt játszotta a drámában.
Forrás: 1956.vfmk.hu, fonixx.hu