A Magyar Szabadság Éve

Büszkeségpont Csólyospáloson

A Bács-Kiskun megyei településen felállított ’56-os emlékmű átadóünnepségén Grezsa István miniszteri biztos mondott ünnepi beszédet.

„Emlékezünk és emlékeztetünk, akkor joggal várhatjuk, hogy lesznek majd új Tóth Ilonák, lesznek majd új Pongráczok, akik, ha kell, feláldozzák akár az életüket is a magyar szabadságért. A Büszkeségpont felavatása az emlékezés gesztusán keresztül tehát annak a záloga, hogy ha a sors úgy kívánja, akkor lesznek újra hőseink.” – jelentette ki beszédében Grezsa István.

A miniszteri biztos kiemelte, hogy a magyar szabadságszerető nép, amely nem tűri a rabságot. „Mindig készek vagyunk harcolni a szabadságért, a nemzeti függetlenségért, ezekért az értékekért a legnagyobb túlerővel szemben is felvesszük a harcot”.

Grezsa István, a határon átnyúló beruházások ellenőrzéséért felelős miniszteri biztos a Sepsiszentgyörgy és Csólyospálos közötti szoros kapcsolatot is méltatta. Grezsa szerint napjaink politikusainak legfontosabb feladata, hogy megpróbálják újraalkotni azt az egységet, amelyet a szabadságvágy létrehozott, azért hogy „megmaradjunk Erdélyben, Kárpátalján és mindenhol a világban, ahová vetett minket a sors”.

A Büszkeségpont felavatásán köszöntőt mondott még Lezsák Sándor az Országgyűlés alelnöke, Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, Á. Fúrús János csólyospálosi polgármester és Balázs Antal székely fafaragó mester, a 60 darab 56 centiméteres kopjafából álló alkotás készítője.

A csólyospálosi emlékmű az '56-os Emlékbizottság támogatásával valósult meg.  

(Forrás: kormany.hu)
(Fotó: Kiskunmajsa Város Facebook oldala)

Hírek