A Magyar Szabadság Éve

1956: a mi forradalmunk, amely megrengette a kommunista világot

Az 1956-os Pesti Srác Alapítvány szervezésében konferenciával, plakátkiállítással és könyvbemutatóval emlékeztek meg a hatvan évvel ezelőtti forradalom eseményeiről, a Stefánia Palotában.

Az 1956-os Emlékbizottság támogatásával megvalósult rendezvényen többek között szó volt a koncepciós perekről, a recski munkatáborról, és egykori túlélők is beszéltek arról, hogyan élték meg az októberi történéseket.

Dr. Longauer Tibor, a szervezésért felelős alapítvány alelnöke bevezető beszédében hangsúlyozta, hogy akárcsak az 1848-as márciusi ifjak, az 1956-os pesti srácok is nagybetűkkel írták be nevüket a magyar történelembe.

Valkonyné Csendes Mária, a Magyar Politikai Elítéltek Közösségének főtitkára előadásában a forradalmi események előzményeiről beszélt, többek között a Rákosi-diktatúra eszközeiről, hogy hogyan építették le az értelmiségi osztályt, milyen módon oszlatták fel a szerzetesrendeket, illetve arról a koncepciós perről, amelyben a jogász, politikus Donáth Györgyöt is kivégezték.

A rendezvényen az ’56-os események résztvevői és fogságba esett túlélői is megszólaltak. Szalay Zoltán, a Magyar Politikai Foglyok Országos Szövetségének budapesti elnöke emlékein keresztül mutatta be azokat a mozzanatokat, amelyek október 23-án történtek a fővárosban. Wittner Mária 1956-os halálraítélt megjárta a siralomházat, azt a helyet, ahonnan nagyon kevés embernek sikerült élve kijutnia. Az egykori forradalmár beszélt arról is, hogy milyen érzés volt tudni, hogy a mellőle elhurcolt rabtársakat kivégzik.

A konferencián egy plakátkiállítás is nyílt, amelynek képi anyaga könyv formájában is megjelent.

Forrás: hatvanihirlap.hu, honvedelem.hu
Fotó: hatvanihirlap.hu

Hírek